Idegösszeomlás

Nem fogom leírni, hogy mi az idegösszeomlás, milyen tünetei vannak. Ezeket megtaláljátok könyvekben, vagy éppen internetes oldalakon. Én nemrég éltem át egy idegösszeomlást. Ebben a írásban az alatti időszakról, illetve az utána lévő "felállásról" fogok írni.

Az idegösszeomlás egy folyamat befejezése - én így gondolom. Ahhoz, hogy valaki eljusson ebbe az állapotba nagyon sok feszültséggel teli eseménynek kell következnie egymás után.

Ez nem olyan, amit pár nap alatt el lehet érni és pár nap alatt ki lehet heverni. Sokszor évek kellenek ahhoz, hogy valaki odáig jusson, vagy hogy túl lépjen a dolgokon. És ha évekig él valaki ugyanabban a kilátástalan helyzetben, amin nem tud változtatni, akkor nem csoda, ha összeomlik. Én is hallottam már barátnőmtől nem is egyszer, hogy változtassak a helyzetemen, ne legyen ekkora teher rajtam. Nálam a legnagyobb baj az volt, hogy túl nagy a szívem, és ezt egy páran ki is használták. Szinte soha nem mondtam nemet, mert másokat mindig magam elé helyeztem. Négy évig hagytam, hogy ezt tegyék velem. Az évek alatt egyre gyengébb lettem lelkileg és idegileg. A legrosszabb az utolsó időszak volt. A végén már nem is ettem, vagy csak nagyon keveset. Suliba jártam, dolgoztam, a háztartást vezettem és anyukámnak segítettem. A sulit és a melót elég nehéz volt összeegyeztetni főleg úgy, hogy még tisztaság is legyen itthon és anyumnak is minden OK legyen. Erre mondtam, hogy soha nem mondtam nemet. Mindent elvállaltam, csak azért, hogy ne legyen vita. De nem volt jó döntés - így utólag belátom. Nagyon lefogytam és szinte semmit sem aludtam és a suli is elég rosszul sikerült. A végén már naponta sírtam és egy nap többször is. Az utolsó cseppet a pohárba a párkapcsolatom tette.Egyik reggel úgy ébredtem, hogy semmi értelme az életemnek. Senki nem szeret és senkinek sem hiányzok - akkor így éreztem. Nem éreztem a szeretett a családom és az akkori párom felől sem. A hetek óta tartó folyamatos sírás és a hónapok, évek óta tartó folyamatos bántás után már nem láttam más megoldást, csak azt, hogy véget vessek az életemnek. Az öngyilkossági kísérlet végül nem sikerült. Az a pillanat volt az, mikor rájöttem, hogy nem szabad ezt tovább folytatnom. A kezembe vettem az életem. A legjobb barátnőm végig ott állt mellettem és segített. Támogatott és pozitív dolgokat mondott nekem. Nélküle nem sikerült volna. Ha ő nincs nekem, akkor nem biztos, hogy talpra tudtam volna állni. A talpraállás nem volt könnyű, sőt még most sem állítom teljes bizonyossággal, hogy stabilan állok a földön. A halál utáni vágy már nem olyan erős, de az idegeim és a lelkem még nem gyógyult meg teljesen. Vannak pillanatok mikor még kiborulok, de már nem olyan vészes, mint pár héttel ezelőtt. A felfogásom és a dolgokhoz való hozzáállásom 180 fokos fordulatot vett. Másként szemlélem a világot, az embereket. Van aki azt mondja, hogy érettebb lettem. Most kijelentem azt, hogy boldog vagyok. Ezt neked köszönhetem drága barátnőm.:)

ui.: Ne hagyjátok, hogy mások kihasználjanak benneteket. Legfontosabb, hogy saját magatoknak jó legyen.